Játsszunk egy asszociációs játékot. Mondok egy kifejezést, és kimondod az első fogalmat, ami az eszedbe jut. Egyetlen szabály van, ne gondolkodj, csak bökd ki a ténylegesen legelsőt.
Már csak a kiindulási alap is, hiszen ebben a cikkben abból indulok ki, hogy olyan vagy, mint én. Persze nem egészben, csak részben. Hogy melyik részben?
„Hazatérni annyit tesz, mint elszámolni mindazzal, amit magad mögött hagytál”
Durica Katarina Szlovákul szeretni című regénye kapcsán felvidéki kóstolóval megspékelt beszélgetés Felvidékről, identitásról és otthonkeresésről
A természet csendje, tiszta levegő, finom helyi alapanyagokból készült ételek, gyöngyözőre behűtött, izgalmas borok, a muzslai szőlőhegy titkai, és szívet-lelket melengető vendéglátás. Ezeket tettük egy élménydús ajándékcsomagba.
Két svájci zenész fog feleleveníteni Párkányban egy régi szokást, amely még a múlt század 50-es éveinek elején terjedt el. Ekkor még nem állt a Mária Valéria híd, és szinte semmilyen lehetőség nem volt arra, hogy a Duna másik oldalára szakadt rokonok, barátok találkozzanak, vagy bármilyen más módon kapcsolatba lépjenek egymással. Ezért esténként, szélcsendes időben lementek az emberek a Dunához, amelynek a vize közvetítette a különböző híreket, sőt nem egyszer a titkos üzeneteket is.
Ezt a kezdeményezést idén tavasszal fedeztük fel, egy borongós reggelen. Lenyűgözött. S mivel akkor épp lecsúsztunk a jelentkezési határidőről, már akkor megfogadtam, hogy amint lehetőség lesz, erre muszáj elmennünk. Látogatóként, vagy ha megtisztelnek, akkor kiállítóként. Megtiszteltek. :)
